Nem szeretem, amikor valaki, bárki a bőröm alá férkőzik.

Olyankor mintha nem lennék saját magam. 

Megpillantalak, egy pillanatra görcsbe húzódik a gyomrom, majd elernyed. Rám mosolyogsz, és én visszamosolygok. Egyszerű, kedves gesztus csupán, mégis minden egyes másodpercét az eszembe vésem.

Mintha mostanság nem lennék saját magam. 

Nézem, ahogyan megcsillannak az ősz hajszálak, ahogyan zavarodban a szemed alatti érzékeny bőrt dörzsölöd, ahogyan szemöldöködet összehúzva ráncolod a homlokodat.

Mintha mostanság nem lennék saját magam.

A fejemben egymást kergetik a képek rólad. Soha el nem beszélt párbeszédek, soha meg nem történt mozdulatok, mozzanatok, helyzetek, helyszínek. 

Mintha mostanság nem lennék saját magam.

Nem akarok rád figyelni. Nem akarok a fejemben elképzelt párbeszédeket, mozdulatokat, mozzanatokat, helyzeteket helyszíneket. Nem akarom, hogy a bőröm alá férkőzz, mert akkor sebezhető vagyok.

Mintha mostanság nem lennék saját magam.

Arra gondolok, hogy nem akarok semmire sem gondolni. Nem akarlak a fejembe, nem akarlak a bőröm alatt érezni. Nem akarok arra gondolni, milyen lehet a szád a nyakamon, a kezed a hátamon, az ujjaid mindenhol. Nem akarom hallani, ahogyan a nevemet mondod. Nem akarlak rajtakapni, ahogyan engem nézel lopva. Nem akarom magamat azon kapni, hogy lopva rád pillantok. Nem akarom magam kényszeríteni, hogy ne nézzek rád, amikor a közelemben vagy. Nem akarlak megdicsérni amiért figyelmes vagy. Nem akarlak féltékennyé tenni. 

Mintha mostanásg nem lennék saját magam.

Nem akarom szaporábban szedni a levegőt, nem akarok rád gondolni, nem akarom, hogy a te felelősségedet is én vállaljam. 

Mintha mostanság nem lennék saját magam.

És erről te tehetsz.